| [
Ninja Juhakkei
»
henso-jutsu
] |
A
nindzsák
életéhez szervesen hozzátartozott a hatásos álcázás és rejtőzködés. A környezet, időjárás, és napszak
figyelembevételével mindig a megfelelő öltözéket választották ki. Színészi képességeik magas fokon álltak,
hiszen nagyon sokszor kellet megszemélyesíteniük konkrét személyeket, illetve eljátszaniuk kitaláltakat.
A hagyomány szerint a
nindzsa
az alábbi hét foglalkozású vagy osztálybéli személyként járta az utakat: yamabushi (harcos hegyi szerzetes),
sarugaku (színész, komikus), komuso (vándorszerzetes), ronin (gazdátlan szamuráj), akindo (kereskedő),
hokashi (színész), shukke (buddhista pap).
Természetesen bármi más is lehetett a csavargótól a katonáig. Nagyon fontos volt a szerep, amit választott,
akár az élete is függhetett tőle. Éppen ezért az adott szereppel járó tudásnak is a birtokában kellett hogy
legyen. Ha halásznak öltözött, akkor halászként kellett viselkednie, ismernie kellett az eszközök nevét és
használatát. Ha ronin volt, akkor dölyfösen kellett viselkednie. Amíg egy szerepben volt, addig csakis úgy
viselkedhetett, ahogy a szerep megkívánta, és sehogy másképp. Még a szókincsre, szóhasználatra is figyelnie
kellett. Többen azért buktak le, mert nem a megfelelő tájszólást, szókincset használták. Volt aki azért bukott
le, mert nem ismerte a helyi akcentust, és ezért inkább meg sem szólalt. Egyszer megesett, hogy házalóként
beengedtek egy
nindzsát
egy házba, de amikor egy játszadozó gyerek megdobta egy koronggal vagy kaviccsal, a
nindzsa
abban a pillanatban kikerülte a feléje repülő tárgyat. Azonnal elfogták a feltűnően éber és fürge "házalót".
A
nindzsák
részletesen kutatták az emberi lelket is, így jól tudták, hogy ha valaki bizonygatja a saját halász, ács, stb.
voltát, akkor hamarább lebukik, mintha csak teszi továbbra is a dolgát.
Mindezek mellett a
nindzsának
sok lehetősége volt, hiszen akkor még nem volt fénykép, telefon vagy fax, így az információ
csak szóban vagy írva, de mindenféleképpen személyhez kötötten mozgott. Ha nem láttak valakit személyesen,
például egy magasabb rangú, tartományi hivatalnokot egy faluban, akkor egy ügyes
nindzsának
volt esélye a szerep zökkenőmentes betöltésére.
A henso-jutsunak szoros a kapcsolata az
inton-jutsu és a
cho-ho
tudományával.