Kankaku 16
A NinjaWiki wikiből
Kankaku #16: Kuden - A nem létezés...
Megosztok egy pillanatot...
A számítógépem előtt ülök... Nem tudom hogy mit írjak, és azt sem tudom hogy kellene-e egyáltalán? Szembenézve ezzel a kétséggel, hagyom hogy bármi is jön az elmémből, szívemből és a lelkemből, természetes úton follyon. Ne aggódj ha sürgősnek tűnik amit itt leírok.
Ma a lelkem fakónak tűnik, a mélységben kutatva valami olyan után amit még nem ismerek. A saját eseményeimben elveszve önnön cselekedeteim célpontjává válok. Ma gyengének és üresnek érzem magam, és nem félek ezt nyíltan kifejezni. Egyesek talán tanácstalanok, de mégis ez a legpontosabb valóság.
Amikor azok a lények akiket szeretsz eltűnnek, egy alapvető képtelenség marad utánuk. Egyesek jönnek, mások mennek, de a veszteség fájdalma nem távozik könnyedén. Egy év alatt elvesztettem a bátyámat, aki tavaly távozott, és egy másik személyt akit jobban szerettem a szemem világánál. Elmentek, de bennem hagyták egykori jelenlétük nyomát.
Nem akarok a fájdalmamról siránkozni, amely létezik és itt van, az ürességemet akarom kifejezni azoknak akik itt lehetnének de nincsenek. A születésem előtt két testvérem is eltávozott, mind a kettőt Pedrónak hívták, így már kétszer is meghaltam. Később Eduardó bátyám halt meg, most pedig Domingo. A testem minden sejtjében ott vannak, néha úgy tűnik mint egy életbevágó és túlméretezett rakomány, de aztán felegyenesedek. Velem vannak.
Körülbelül két éve találákoztam egy angyallal, egy olyan nagyon különleges személlyel akik az életed válságos pillanataiban tűnnek fel. Ez a nő egy különleges személyiség nagy életkedvvel, tele örömmel és boldogsággal. Sok dolgot tanított nekem, még ha ő nem is így gondolja. Még mindig úgy hiszem hogy vannak közös távlataink. Soha nem volt még ilyen nagyfokú és mély kommunikációm senkivel. Gyönyörű kívül-belül. Most fáj a szíve és az elméje zavarodott, mert néha az élet ingatagsága menekülésképpen a kétkedésbe visz minket. Én is számos alkalommal menekültem már a védekezés valamely formájaként, számos alkalommal kétkedtem az élet útjában, de most úgy döntöttem hogy maradok mert fel akarok fedezni mélyen önmagamban valamit amit talán elfelejtettem. Fel akarom fedezni önnön lényem legutolsó pillantását. Egyfajta egoista módon ütöttem és ráztam ezt az angyalt, mert a zavarodottságom az ostobaságommá lett, ez az ostobaság pedig oda vezetett hogy ne becsüljem annak az értékét hogy egy angyal van az oldalamon. Egy kicsit eltávolodott tőlem hogy túlélhessen, de most is olyan közel érzem mint mindig.
Nem olyan régen mondtam a tanítványaimnak hogy nem akarom hogy mesternek vagy tanárnak hívjanak, én egy buyu (harcostárs) vagyok aki megosztja a tapasztalatait a budóban, és ha szükséges az életben.
Kiállok a tanítványaimért, legalábbis azokért akik annak tartják magukat. Az a szónoklat hogy a mester/vezető folyamatosan tanítja a tanítványait hamis és képtelenség. Minden nap késztetem a tanítványaimat/buyukat, és minden nap meglepődöm a haladásuk láttán, de mindenek felett minden másodpercben tanulok tőlük. Ebben az utolsó hónapban sokuk őszinteségét és tiszta lelkét láttam. Az önzetlenségük önmagam megkérdőjelezésére késztetett, már ha valóban birtoklom azt ezen a szinten. Annak a szeretete amit csinálnak minden kétséget eloszlat. Mint ahogyan régen a kerekasztal lovagjai rituálisan felavatták az új lovagokat, ma én a tanítványaimat akarom buyuvá avatni, és ezen alkalomból a lelkem a fejük fölé helyezem.
Ma világos vagyok, és habár több életerőm van, tegnap a fejem egy kút sötét mélyén pattogott. Ez szükséges volt, legalábbis ahhoz hogy képes legyen letépni a láncaimat amelyek a legkegyetlenebb önmagamhoz kötöttek.
A könnyek gyémántokként hulltak, a szívemről le lettek dobva. A vízesés alatt álltam, a jobb oldalamon az angyalommal, az elmémben milliónyi kép és emlék villant fel. Mindazoknak a tanítványoknak és barátoknak akik mögöttem álltak az úton - és ez nagyon fontos volt - köszönöm amit nekem tanítottak.
Ma ki kell fejeznem a hálámat a szüleimnek, a sógornőmnek, az unokatestvéreimnek, a testvéreimnek - még ha nincsenek is itt fizikailag -, azoknak akik igaz barátként viselkedtek és a kezüket a vállamra tették amikor a magány kibírhatatlan érzését éltem át, annak a nagyon különleges fontos és különleges személynek aki a fiam, a fiam anyjának, az igazi tanítványaimnak/buyuknak akiket nem tudok felsorolni mert sok lapot igényelne de amikor ezt olvassák tudni fogják hogy kik azok. Az angyalomnak, akinek mindig hálás leszek az ő melegségéért és elhivatottságáért. És Hatsumi senseinek az ő tanításaiért, a folyamatos figyelméért és hogy fogadja az én "fiaimat" és az ő "unokáiként" kezeli őket.
Most már befejezem, abbahagyom azt mondogatni hangosan hogy ma van reményem, és sérülés után minden elkezd gyógyulni, és még ha nem is találhattam volna meg a saját kardomat, az univerzum erői ma visszaadták azt ma nekem. Egy megújult emberi lény lettem, egy tanítvány és buyu.
Jókívánságaimat küldöm nektek, békét és boldogságot kívánok mindenkinek.
Pedro Fleitas
Felhősárkány
